Mészkőember
Légrádi Béla Emlékverseny
Mészkőember

  

 

 

                                      

LÉGRÁDI BÉLA EMLÉKÉRE


Légrádi Béla 1948. 07. 31-én született Vácott. Mindig szeretett sportolni, fiatal korában jól kosárlabdázott. Szeretett bringázni, síelni, sífutni, korcsolyázni. Lételeme volt a mozgás, igazán csak a sportolással tudott kikapcsolódni.

A 90-es évek elején elkezdett kerékpárokat javítani otthon a garázsban mellékállásként. A munka végeztével alig várta, hogy felüljön a bringára és tekerhessen. Aztán a kuncsaftok közül egyre több fiatal tartott vele. A végén egy egész csapat jött össze, országútisok, montisok, triatlonosok. Megesett, hogy 25-30 kerékpáros gyülekezett hetente kétszer, kedden és csütörtökön az Attila utcai udvaron. Példát mutatott a fiataloknak, így is lehet élni! Mindig összetartotta a csapatot, odafigyelt mindenkire. Ő volt a mozgatója az egésznek. Aztán egy kora őszi keddi bringázás alkalmával Légrádi Béla nem érkezett haza. Félúton örökre elhagyta a csapatot.